Aznapi kézbesítés az e-kereskedelem különféle területein
Az, hogy megrendeljünk egy fűnyírót vagy egy hűtőszekrényt úgy, hogy még aznap ki is szállítsák nekünk, egészen a közelmúltig az utópiák világába tartozott. A DODO azonban jelentős változásokat hajt végre az utolsó kilométeres logisztika területén, és ügyfeleinkkel együttműködve azon dolgozunk, hogy az aznapi kiszállítást olyan területekre is kiterjesszük, ahol ez (ma még) messze nem számít megszokottnak. Íme néhány példa arra, hogyan javíthatjuk az ügyfelek általános elégedettségét az e-kereskedelemben a mi megoldásaink segítségével.
Same day delivery – a növekedéshez vezető út
A Perfect Crowd által végzett kutatás adatai szerint a vásárlók akár 84%-a is azt a webáruházat választja, amelyik a leggyorsabban tudja kiszállítani az árut. Ezzel szemben a hosszú szállítási idő az emberek többsége (61%) számára az egyik fő ok, amiért nem fejezi be a vásárlást. Ebből is jól láthatóan kirajzolódik tehát, hogy az utolsó kilométeres logisztika rendkívül fontos szerepet játszik a vásárlói bázis kiépítésében.
A szállítás gyorsasága mellett az sem mindegy, hogy ki kézbesíti a csomagot. Valószínűleg a futár lesz az egyetlen személy, akivel a vásárló kapcsolatba kerül. Ezért nagyon fontos, hogy mind a megjelenése, mind a fellépése professzionális legyen, és gond nélkül tudja használni az összes rendelkezésére álló eszközt és alkalmazást. Egyetlen hiba is elég lehet ahhoz, hogy az ügyfél úgy érezze, hibát követett el, amikor nálunk vásárolt. A tiszta ruházat, a kedves viselkedés és a gyors ügyintézés nagyban javítja a webáruházáról kialakult képet. Ha ehhez még olyan szolgáltatásokat is fel tudunk ajánlani, mint az emeletre való felcipelés vagy a készülékek beüzemelése, akkor biztos ütőkártya van a kezünkben. Az ügyfeleknél ezután nyert ügyünk van.
Sportszerek: A Decathlon aznapi kézbesítést és a termék egészen a lakásajtóig történő kiszállítását kínálja vásárlóinak.
A 15:00 óráig megrendelt árukat akár még aznap 17:00 és 21:00 óra között kiszállítják. Így aztán még sohasem volt ilyen egyszerű teljesíteni az újévi fogadalmat, vagy összepakolni a nyaralásra – a sportszerekre és felszerelésekre specializálódott áruház nagyban megkönnyíti ügyfelei életét. A szállításról a DODO futárai gondoskodnak.
Az aznapi kézbesítést mind a kisebb küldemények (pl. kerékpáros palackok vagy síkesztyűk a feledékeny sportolók számára), mind a nagy és nehéz sporteszközök esetében is biztosítjuk. A futópadokat és más gépezeteket ráadásul a második ajtóig visszük, azaz például a kertbe, fel az emeletre vagy le a pincébe a vásárló kívánsága szerint. Ezzel javítjuk a szolgáltatás minőségét és fokozzuk az ügyfélélményt. Nehéz szállítmányok esetén úgynevezett two men delivery szolgáltatást is biztosítunk. Ilyenkor két futár érkezik, akik tényleg mindenről gondoskodnak.
Az aznapi kézbesítés szolgáltatás bevezetésének hatásait a Decathlon esettanulmány ismerteti.
Műszaki cikkek: új hűtőszekrény néhány óra alatt. Akár hétvégén is
Hogyan lehetünk sikeresek a műszaki cikkek és háztartási gépek túlzsúfolt piacán? Ha képesek vagyunk valamilyen extra szolgáltatást kínálni, mint például a NAY és az Electro World. E vállalkozások a mi segítségünkkel bevezették az egynapos kiszállítást Pozsonyban és Prágában. Nagyobb szállítmányok esetén ezúttal is két futár segít az új hűtőszekrény, mosógép vagy tévé kiszállításában, üzembe helyezésében és a régi készülék elszállításában.
A műszaki cikkek esetében a NAY-nek köszönhetően a kézbesítési szabványainkat kiegészítettük a kifejezetten az elektromos berendezésekre vonatkozó szabványokkal. Így például nem fordulhat elő az, hogy egy hűtőszekrényt a futárok fekvő helyzetben szállítsanak ki, és meggyőződtünk a védőlábbeli fontosságáról is.
A NAY a 14:40-ig visszaigazolt megrendelések esetén same day delivery szolgáltatást biztosít, a későbbi megrendelések esetén 24 órán belül szállítunk. Hasonló feltételeket követünk az Electro Worlddel való együttműködésünk során is.
A NAY esettanulmányából kiderül, milyen gyorsan vagyunk képesek bevezetni a same day delivery szolgáltatást.
Barkácsáruházak: A Mountfield regionális központokban indította el projektjét
A pilseni és brünni lakosok még aznap kézhez kaphatják az új szerszámokat, fűnyírót vagy kerti bútorokat, ha délután 4 óra előtt leadják megrendelésüket a Mountfieldnél. Az áruházlánc így egy kicsit letér a kitaposott útról, hiszen a nem a fővárosban vezeti be a szolgáltatást. Ez azonban határozottan kifizetődő.
Az ügyfélportálon keresztül történő integrációnak köszönhetően a Mountfield jobban nyomon tudja követni és kezelni a same day delivery szolgáltatásra vonatkozó megrendeléseket. Futáraink ezután gondoskodnak a szakszerű és hatékony kiszállításról az előre meghatározott időablakon belül, sőt, adott esetben például a kertbe történő kivitelről is.
Gyógyszerészet: Okos megoldás a magyar BENU számára
Míg Csehországban futárral is kiszállíthatjuk a gyógyszereket, addig Magyarországon a jogszabályok szigorúbbak. A logisztikai kihívások megoldása azonban a génjeinkben van, így nem keseredtünk el. Ügyfelünk, a BENU számára olyan megoldást dolgoztunk ki, amellyel a vény nélkül kapható gyógyszereket a webáruházból még aznap kiszállíthatjuk, a szükséges előírások betartása mellett.
A budapesti ügyfelek például fájdalomcsillapítót vagy egyéb vény nélkül kapható gyógyszereket rendelhetnek aznapi kiszállítással. A DODO futár mellett ilyenkor egy gyógyszerész is részt vesz a kézbesítésben.
Ön is szeretne innovatív utolsó kilométeres logisztikai megoldással előállni? Kérjen időpontot tőlünk még ma, és előzze meg a versenytársakat.